Az emberi kapcsolatok létszükséglet-értékét tehát már az ókorban felfedezték. Jelentősége a valóság megismerésének előrehaladásával, az emberi kultúra gyarapodásával növekedett. Mára pedig az emberi kapcsolatok, következésképp a kommunikáció vizsgálata a tudományos megismerés egyik fontos kérdésévé vált.

A kommunikáció szó a latin "communicare" igéből származik, jelentése: valamit közössé tenni, közösen tanácskozni, valamit átadni egymásnak. Az újkori nyelvekben a szó internacionális kifejezéssé vált, jelentése gazdagodott, több értelemben is használják. Jelenthet szállítást (mármint emberek és terhek szállításának technikai eszközeit, sőt a szállítás szervezési formáit is), összeköttetést, érintkezést, tájékoztatást, (hírközlést), ismeretek, információk átadását, cseréjét valamilyen erre szolgáló eszköz, illetve jelrendszer segítségével. (Kommuna, kommün, kommunizmus stb. mind egy szótőből fakad a közös, a közösség, a kapcsolat alapjelentésből.)

A kommunikáció annak a két alapvető folyamatnak az egyike, amely minden élő rendszerre jellemző. Az egyik a táplálék átalakítása energiává, a másik a valóságról szerzett adatok információ-feldolgozásával kapcsolatos. Ez a két folyamat létfontosságú minden élő szervezet számára.

Széles értelemben a szervetlen és a szerves anyag szerveződéseit is tekinthetjük kommunikációnak, hiszen atomok, molekulák érintkeznek, kapcsolódnak egymáshoz, s az anyagnak új formája, minősége jön létre ezekből az érintkezésekből, kapcsolódásokból. A tudomány (a tudományok) szóhasználata mégis elkülönítette a kommunikáció fogalmát az élő szervezetre, azon belül is elsősorban az állatvilágra és az emberre. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a sokjelentésű fogalom az élő szerveztek körében igaz minden árnyalatában, tartalmi változatosságában.

A kommunikáció legegyszerűbb meghatározása: kommunikáció minden, amelyben információ továbbítása történik. Az emberek vonatkozásában ez kiterjesztendő (résztelezendő): információk, gondolatok, érzelmek továbbítására. Úgy is mondhatnánk: a kommunikáció segítségével, megfelelő szimbólumok, szimbólum-rendszerek használata mellett az emberek információk, érzések, gondolatok közös értelmezésére törekszenek.

A kommunikáció meghatározása azonban akkor teljes, ha mindenfajta kommunikációt magában foglal. Ennek megfelelően a kommunikáció területei a következők:

• Kommunikáció információelméleti - kibernetikai értelemben, azaz információátadás mindenféle rendszerben (az embertől is függetlenül létező kommunikáció az atomok világától a galaktikákig).
• Kommunikáció technikai értelemben - információátadás emberalkotta, technikai rendszerekben (telefon, számítógépek stb.).
• Társadalmi kommunikáció - információátadás az emberek között a társadalmi szféra rendszereiben.
• Biológiai kommunikáció - az élő szervezetek különféle rendszereiben folyó - többnyire biokémiai úton indukált - információátadás.
  Szűkebb értelemben tekintjük emberi vagy humán kommunikációnak a biológiait és a társadalmit.

A kommunikációelmélet az emberi megismerés számára interdiszciplináris tudományos kérdés: a személyiség-lélektan, a szociológia, a szociálpszichológia, a pedagógia, a behaviorizmus (viselkedéstudomány) mellett a nyelvészeti tudományok, az antropológia, sőt még a műszaki tudományok is kiemelt figyelmet fordítanak az emberi kommunikáció különböző folyamataira és jellegzetességeire.

Az alapkérdések megközelítésére tudományosan használható kísérletet tett az interperszonális (személyközi) és az interakcionista (interakció: érintkezés, kölcsönhatás) szemléletre alapozó vizsgálati módszer, továbbá a köznapi kommunikáció tudományos igényű vizsgálata. Buda Béla könyve: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei - a három vizsgálati módszer eredményeit ötvözi azzal a céllal, hogy a kommunikációs készség fejleszthetőségéhez tudományosan igazolt alapismereteket tudjon nyújtani (hiszen a kommunikációs folyamatok létfontosságúak az ember számára, mint később ezt fejtegetni fogjuk).

• A kommunikáció tehát szükségszerű és többszintű: az ember képtelen nem kommunikálni. Az elemi kommunikációs törvények leginkább két ember közvetlen kommunikációs folyamataiban vizsgálhatók egyszerűen azért, mert ezekben a folyamatokban minden emberi érzékszerv szerepet játszik, de legfőbbképp a látás és a hallás.
• Minden kommunikáció társadalmi közegben: kontextus-ban zajlik, ezt minden vizsgálatnál figyelembe kell venni. A kontextus történelmileg meghatározott: a kommunikációt több oldalról meghatározó normatív tér és kapcsolati háttér következtében.
• Az ember biológiai, lélektani és szociológiai vizsgálati szempontjainak és módszereinek együttes figyelembevétele szükséges a kommunikációs gyakorlat elemzéséhez, következtetések levonásához.

• Az emberek közötti kommunikációs viszony - pontosabban viszonyrendszer - rendkívül bonyolult jelenségek és folyamatok összessége, megismerésük a tudományoknak még hosszú ideig feladatokat fog adni. Épp ezért az alábbi kommunikációs modell bizonyos fokú leegyszerűsítése a tényleges jelenségnek, illetve a jelenség összetevőinek.

A modellhez kapcsolódó meghatározások:

enkód: a közlés módjának, formai sajátosságának, jelrendszerének (más szóval szimbólumainak) megválasztása

jel: a választott kód elemi egysége

dekód: a közlő által választott kód "megfejtése", amelynek két feltétele van:

• a fogadónak ismernie kell a közlő által választott kódot (ellenkező esetben közvetítő eszközt vagy személyt kell igénybe vennie)
• az üzenet jelentéstartalmának azonosnak kell lennie a közlő és a fogadó számára.

csatorna: a jeleket közvetítő közeg

zaj: a jelek továbbhaladását lassító, zavaró vagy akadályozó körülmény a csatornában.

A közlési folyamat végbemenetele szempontjából a kommunikáció lehet:

teljes - amikor a fogadótól értékelhető válasz érkezik

részleges - amikor a közlő észleli, hogy a fogadó "vette" az üzenetet, de válasz nem érkezik;

egyoldalú: - amikor a közlő nem tudja, hogy üzenete eljutott-e a fogadóhoz.

A teljes, részleges, illetve egyoldalú kommunikáció attól függ, hogy van-e a csatornában zaj, s ha van, milyen mértékben akadályozza az üzenet továbbjutását? (A kommunikációs folyamat megvalósulása szempontjából az is zajnak minősül, ha a fogadó nem akar válaszolni!)

A kommunikáció-nak négy alapfunkciója van mind személyközi, mind társadalmi vonatkozásban:

• Információs funkció: a kommunikációs folyamat résztvevői között tájékoztatás történik, mely során tényeket, ezek magyarázatát közöljük. A közléshez fűződő érzések, illetve az érzések magyarázata is ide tartozik.
• Érzelmi funkció: a közlő személyiség belső feszültségeinek feloldására kerül sor az érzelmek kifejezésével. Elégedettség, öröm, bosszúság, aggodalom, bánat, lelkesedés stb. egyaránt ide tartozik, ugyanis a ki nem fejezett, visszafojtott pozitív érzelmek éppúgy feszültséget okoznak, mint a negatívak.
• Motivációs funkció: a kommunikációs folyamatokban a közlő fél a legtöbbször a fogadót rá akarja bírni valamire: cselekvésre, magatartásváltoztatásra, közös vélemény kialakítására, valamilyen körülmény, esemény, jelenség elkerülésére stb. E funkció leginkább a meggyőzés, a bátorítás révén jut kifejezésre.
• Ellenőrzési funkció: újabb kommunikációs kapcsolatfelvétel segítségével tudjuk meg, hogy az eredeti elérte-e célját? Ehhez azonban kommunikációs céljainknak nagymértékben tudatosnak kell lenniük. A funkció segítségével tárjuk fel kommunikációs partnereink indítékait.

A kommunikációs gyakorlatban az alapfunkciók mellé továbbiak társulhatnak, illetve egy-egy folyamat az esetek többségében többfunkciós. (Pl.: egy tájékoztatásnak egyszerre lehet célja a cselekvésre történő ösztönzés, a közlő érzelmi viszonyának kifejezése a szituáció egészéhez stb.)

A személyiség társadalomban valósítja meg cselekvéseit, épp ezért lényegében minden emberi cselekvésnek van kommunikációs, kapcsolatteremtő vonatkozása is. Ezek a vonatkozások természetesen tágabb összefüggésekben magyarázhatók, érthetők meg, mint a személyközi, közvetlen kommunikáció, amely része - mondhatnánk "alapegysége" a társadalmi kommunikációs rendszernek.

A különböző kommunikációs folyamatok vizsgálatára a kétszemélyes, közvetlen kommunikáció bizonyult a legalkalmasabbnak. A megfigyelések, elemzések, következtetések és törvényszerűségek számos tudományág és tudományterület eredményeit ötvözik, hiszen a kommunikációban a biológiailag, pszichológiailag és szociálisan meghatározott ember vesz részt, de a műszaki tudományok is nagy mértékben segítették a kommunikáció-elmélet kialakulását.

A.) Első témánkat felidézve: a kommunikáció jelenségeinek a következő összetevői vannak (ezek a kommunikáció-elmélet alapfogalmai)

• kommunikátor vagy közlő fél
• befogadó
• hír vagy közléstartalom
• a közlés formai sajátossága vagy jelrendszere: a kód, a kód elemi egysége: a jel
• a csatorna.

A kommunikáció többféle kódban történhet, a kód jelegységei különbözők lehetnek, de jelentéstartalmi, értelmi egységei mindig azonosak, és ez a mindennapi élet közös értelemrendszeréből fakad (fogalmi gondolkodás).

A jelentéstartalom azonossága a mesterségesen, megegyezés alapján kialakított tudományos fogalmakra, kategóriákra is érvényes. A "megfejtés", a dekódolás csak így lehetséges. A jelentéstartalmak azonossága a köznapi nyelv jelentéstartalmainak megfelelő (ideértve a szaknyelveket is).

B.) A közvetlen emberi kommunikáció társadalmi jellemzői, a kommunikáció kontextusa

• mindig társadalmi szituációban történik, melynek értelme van, mely a kollektív tudatban minősítési lehetőséget jelent;
• mindig társadalmilag adott viszonylatban történik (organizációs kapcsolatok, státuszkülönbségek, szerepek);
• a társadalmi meghatározottság lehet tartós, vagy időleges;
• mindig normatív térben zajlik;
• kapcsolati háttere van (a kommunikációs kapcsolatba került két személyiség korábbi kommunikációinak következtében).

• a kommunikációs szituációt a társadalmi meghatározottságon túl a kommunikáló felek is alakítják;
• jellemző a kommunikáció helye és környezete;
• jellemző, hogy a kommunikáció intim vagy nyilvános-e?

• a közlés céljához viszonyítva: hiányos, pontos, adekvát és retundáns;
• a jelek tartalmához képest lehet: konkrét vagy különböző mértékben elvont;
• a befogadóhoz viszonyítva lehet: közlés, információ-továbbító, felszólító;
• a belső összefüggések tekintetében lehet: ellentmondásos vagy ellentmondástól mentes;
• a közlés tárgya szerint szólhat: a közlőről, a befogadóról, a kommunikációs folyamatról, a közlő és a "címzett" közötti viszonyról, vagy más, a közlésben résztvevőktől és a közlési folyamattól, helyzettől független jelenségről;
• lehet a társadalmi normák függvényében különböző mértékig minősített (pl.: színpadi párbeszéd, egyházi szertartások szövegei, bírósági kihallgatás, udvarlás stb.).

E.) A kód típusai függhetnek attól, hogy

• milyen kommunikációs csatornát vesz igénybe a közlő;
• milyen eredetű a kód: verbális vagy nonverbális, (a nyelvi kód lehet ősi eredetű vagy mesterséges, az ősi eredetűek között fajtákat különböztetünk meg: népnyelvek, tájnyelvek).

• A kommunikátor képe az emberismeret kérdéskörének kognitív megközelítésű felfogása.
• A kommunikátor célja lehet stratégiai és taktikai. A cél tudatossága különböző fokú lehet. A kommunikációs folyamatban vannak állandóan jelenlévő célrétegek, célszintek (pl. a kommunikációs szituáció és a kommunikációs partner felett állandó kontroll megteremtése, vagy az impressziókeltés, azaz a kívánt benyomás elérése).
• A kommunikátor képessége sok mindent tartalmaz. A fontosabbak: a kommunikáció csatornáinak alkalmazási képessége, mennyiben merev vagy mennyiben módosítható a kommunikáció befogadójának képe a kommunikátorban?
• Az "én" identitásának (éntudatának) pszichés meghatározottsága a kommunikáció idején.

G.) A kommunikáció címzettjének, befogadójának jellemzői többnyire ugyanazok, mint a kommunikátoré, kivéve a célokat és a szándékokat. A befogadóban kialakult kép a kommunikátorról, a kommunikáció szituációjáról és a kontextusáról meghatározó jelentőségű a kommunikáció lefolyása szempontjából. A kommunikátor szándékáról alkotott kép viszont hiányzik a befogadóból.
Jellemző még a dekódolás képessége, amely különböző mértékű lehet.
A kommunikátor és a befogadó "szerep" gyorsan cserélődik a kommunikációs cselekvések során, így változóikat, jellemzőiket többnyire azonosnak vehetjük.

• A kommunikáció létrejöttéhez elengedhetetlen a közös kód. A jelek jelentéstartalmában és jelhasználati szabályaiban egyetértésnek kell lenni.
• Az emberi kommunikációban a jeleket izomcsoportok keltik, ezek tehát a csatornák. (De csak azok az izommozgások tartoznak ide, amelyek jeleket eredményeznek.)
• A közös kód és használata az emberek szocializációs folyamatában tanulással jön létre.
• A tudatos és a tudattalan megnyilvánulások a kommunikációs cselekvéseink során nem mindig különíthetők el élesen. Többnyire a nem-verbális kommunikáció területein jelentkeznek az "önkéntelen", a "nem tudatos", vagy az un. "ösztönös" megnyilvánulások. Ezek az emberek biológiai meghatározottságával állnak szoros kapcsolatban (pl.: véráram, nyirokáram, izommozgás-koordináció stb.).

I.) A kommunikáció szintjei a személyiségben erősen kapcsolódnak a kommunikációs cselekvések és reakciók tudatos és tudattalan megnyilvánulásaihoz, vonatkozásaihoz.

• Az értelmi vagy kognitív szint foglalja magába az embernek, mint gondolkodó lénynek az összes megnyilvánulását, és az ezekkel kapcsolatos kommunikációs tevékenységeket (megértés, tanulás, tervezés, számolás, következtetés, rendszerezés stb.).
• Az érzelmi szint a világ jelenségeihez fűződő kapcsolatunkat jellemzi és minősíti az érző személyiség szempontjából (öröm, bánat, szorongás, lelkesedés, aggodalom stb.). A pozitív és negatív érzelmek szükségleteinkhez kapcsolódva alakulnak ki, amennyiben a világ számunkra felfogható összes jelensége is a szükségleteken keresztül jut el hozzánk. Az érzelmek intenzitása ezért a szükséglet feszültségi fokától függ, amelyet az érzelmek impulzusának nevezünk.
• A viselkedési szint az értelmi és az érzelmi folyamatok kifejeződése (artikulációja). Cselekvéssel (mozgással) juttatjuk el másokhoz érzéseink, gondolataink tartalmi üzenetét, fogadjuk és feldolgozzuk mások üzeneteit, azaz élünk és boldogulunk.

J.) A kommunikáció célrendszere és funkciói szerves kapcsolatban állnak egymással. A funkciók meghatározása voltaképpen egybeesik a céltípusok csoportosításával: a kommunikátor szándékaiból kiindulva általánosítja a kommunikációs tartalom és a kommunikációs eredmény összefüggéseit.
Az 1. témánknál felsorolt és értelmezett funkciókhoz itt csak annyit szükséges hozzátenni, hogy az információs, az impresszió kialakítását szolgáló érzelmi és a motívációs funkciók képviselik a funkciók promotív csoportját, mert a kommunikáló fél ezek segítségével valamit el akar érni, valamire rá akarja bírni a másikat (pl. valamilyen cselekvés megkönnyítése lehet a cél). A negyedik: az ellenőrzési funkció képviseli a kontroll oldalt amennyiben ez által derül ki, hogy sikerült-e célt érni a többi funkció segítségével?